Deszk Község Honlapja

Felkészülni az elkerülhetetlenre, megelőzni az elkerülhetőt!

04

aug 2015

0

2015 szeptemberében, immár második alkalommal rendezik meg a Gazdag Gazda Konferenciasorozatot. Idén a Herman Ottó Intézet is képviselteti magát a rendezvényeken, ahol a központi téma az éghajlatváltozás lesz.

A Magro.hu által szervezett szakmai rendezvények központi témája az egyre égetőbbé váló éghajlatváltozás, annak a mezőgazdaságra gyakorolt hatása, és a lehetséges alkalmazkodási módok lesznek. A konferencia alcíme is ezt tükrözi: „Hogyan reagáljunk a változó éghajlat kihívásaira a talaj-előkészítéstől a betárolásig.”

A nap programját a szervező Magro.hu mezőgazdasági piactér úgy válogatta össze, hogy minél több területet érintsen a témakörben, és naprakész, gyakorlatias tudással gazdagodjanak a résztvevők. Előadnak neves, piacvezető cégek szakemberei, intézmények, hivatalok vezetői és megosztja tapasztalatait az ország talán legismertebb biogazdálkodása is. A szakértők tartalmas és változatos előadásokkal, esettanulmányokkal készülnek, a kerekasztal beszélgetésbe pedig bárki bekapcsolódhat, kérdezhet a gazdálkodók tapasztalatairól, jogszabályokról, pályázati lehetőségekről. A nap végi izgalmakat nyereménysorsolás biztosítja. A szervezők mind a négy helyszínen a gazdaságban felhasználható értékes termékeket, lombtrágyákat, talajbaktérium készítményeket, növénykondicionálókat sorsolnak ki több tízezer forint értékben.

Országosan négy különböző időpont és helyszín közül választhatja ki mindenki a neki legkedvezőbb alkalmat!

Időpontok és helyszínek:

  1. szeptember 7. Budapest
  2. szeptember 10. Kaposvár
  3. szeptember 16. Berettyóújfalu
  4. szeptember 22. Szeged

A konferenciára már elkezdődött a regisztráció, ráadásul most a Korán Kelők Kedvezményt is igénybe lehet venni! Részletes program és jelentkezés az esemény hivatalos honlapjánhttp://www.magro.hu/konferencia/

Forrás: Magro.hu

Déli Napfény LEADER Egyesület

logok

Szólj hozzá

Megszakítás