Deszk Község Honlapja

Szerb vászon

családban a szövés az asszonyok dolga volt, amellyel jórészt kielégítették a családtagok vászonszükségletét.  A szerbek mindig rövidre igyekeztek fogni a mindennapi ruházkodásra szánt kiadásokat.  Ők az anyagra sem adtak pénzt. Olcsóbb és szebb volt az otthon szőtt hófehér, a selyem finomságával vetekedő szerbvászon, amihez csak különböző vastagságú pamutot kellett beszerezni. Sokan még a két világháború között is maguk készítették, a peskírre (törülközőre) való vásznat.

A szőttes textília mindkét végére jutott díszítés, attól függően, hogy szövéskor hogyan helyezték el a csíkokat. Mintázatuk általában vékonyabb vagy keskenyebb tömör sávot alkot, de levegősen elhelyezett sorokkal is díszítettek. A szerb peskíreken piros, vagy a kék szín, vagy mindkettő kombinációját egyszerre alkalmazva készítettek csíkritmusokat, a különböző funkciójú textíliákra. Általában ezen peskírek végein a cakkliknak nagyon sokféle változatát is használták. A felgyűjtött törülközők többségén azt látjuk, hogy kék vagy piros színnel cakklizták ki a textília szélét. A házi csipkét, illetve a varrott csipkét és a csomózást is használták, ami még látványosabbá és értékesebbé tette a peskírt.

A csíkosan szőtt, vég nélkül készített szerb vászonnak is tömérdek rendeltetése volt a család életében a születéstől a halálig. A csecsemő első ingétől kezdve, az arannyal kihímzett vőlegényi ingen át, a szemfödélig ebből készült minden hagyományos ruhadarab. Ez volt a családi ünnepeken egymásnak adott ajándékok legfontosabb tárgya végvászon vagy peskír formájában. Ebből készült a nagylány kelengyéje, s a lakodalomhoz és a temetéshez elengedhetetlenül szükséges, két végén színes csíkokkal átszőtt, s a csíkokhoz hasonló színű pamuttal cakkos szélűre hímzett peskírek tömege is. A következő képeken a felhasználási lehetőségeit láthatjuk a szerb vászonnak, a viseletekben vagy funkciójukban.

 

Amennyiben nem vásznára szőtték a peskírt, hanem ünnepi alkalmakra, díszítésre készítették, akkor nagyon látványos, színes növényi vagy állati ornomentikájú elemeket hímeztek a csíkos szerb vászonra.

Ezt díszítésként a lakásban, a falon lévő fa törölközőtartóra helyezték. Az 1920-30 között lassan luxusnak számított már ez a sok időt, türelmet, jó minőségű fonalat igénylő munka. Megvették inkább a durvább anyagú, rosszabb minőségű, olcsóbb gyári kelméket. Eltették astaférba (kelengyébe) kapott vagy már asszonykorukba szőtt szép darabokat ünnepre, emlékbe vagy a halálukra. Utánpótlásuk nem lévén, ezek egyre fogytak. Ma már szinte csak ünnepekkor vagy temetésre szánt holmik között láthattunk ilyeneket magányosan maradt embereknél.

Megszakítás