Deszk Község Honlapja

A deszki hajóvontatás

A vízi közlekedésnek még a múlt század végén, a vasúthálózat kiépülése után is hatalmas jelentősége volt gazdasági életünkben. A vasútvonalak megépítése előtt pedig a nagyobb távolságokra történő teherszállításánál a vízi közlekedésnek legalább olyan szerepe volt, mint a szárazföldi közlekedésnek.

A gabonaszállítás búzáshajókon történt, hajón szállították az egyes országrészek, vármegyék között a bort, dohányt, fát, a Tiszán és Maroson a sót.

A fahajók vontatása vízfolyás ellenében emberi vagy állati erővel történt, akár teherrel haladt a hajó, akár üresen. A nagyobb hajózási központok közelében számottevő hajóvontató réteg alakult ki. Voltak a vontatással csak időszakosan, alkalmilag foglalkozó emberek, de általában jelentősebb a vontatást rendszeresen, vállalkozásszerűen űző fuvarosok száma.

Tiszai hajóvontatókról az 1880–90-es évektől 1940 tájáig, a hagyományos hajóvontatási módok teljes megszűnéséig beszélhetünk. Ebben az időszakban – főleg az 1910-es évektől – a vízi kereskedelmet már gőzhajóval, utóbb motorosokkal bonyolították le, de az országban néhány helyen – köztük Szeged környékén – ezek mellett a hagyományos vontatás is viszonylag sokáig fennmaradt.
Évszázados hagyomány, hogy a szegedi és környékbeli hajókat deszki szerbek vontatták.

A vontatók felfogadása az első világháború előtti időkig Szegeden, a Klauzál téri, volt Európa szálló (ma az EDF Démász központja) előtt történt. A század elejétől már gyakrabban a Tisza-parton zajlott le a vontatók fölfogadása.

Azt a vontatót, aki a gazdákkal tárgyalt fuvarok ügyében, kaparásnak nevezték. A kaparás olyasféle bizalmi ember volt, mint a kubikusoknál a „bandagazda”. A gazdával szemben az alkuvásban társait is képviselte, ezért mindig ügyes, tapasztalt embert bíztak meg ezzel a feladattal.
A legutóbbi időkben szokás volt, hogy a hajósgazda és a vontatók szerződést kötöttek – a vontatók úgy mondták, „kartelba fogtunk a gazdákkal.” A szerződésben megállapodtak abban, hogy a szerbek egész éven át vontatják az illető hajótulajdonos hajóit, a gazda pedig mindig az előre megbeszélt összeget fizeti a fuvarokért.

A gazdával kötött egyezség után a gabonáshajók idejében a kaparás értesítette vontatótársait, a cimborákat. A nagyobb búzáshajókat még üresen is 10-14 ló húzta. Egy-egy vontatónak általában 3-4, olykor a módosabbaknak 6-8 lova volt, ezért több fuvarosnak kellett társulni a vontatáshoz. Az együtt dolgozó vontatók egymást cimborának nevezték. Ketten-hárman, 3-5 lóval rendszerint éveken, évtizedeken át együtt vontattak. A megterhelt bőgőshajókat akár 24-30 lóval vontatták.

A vontatók a gabonáshajókra Szegeden a két híd között fogtak rá. A közúti és a régi vasúti híd között, a bánáti (újszegedi) oldalon volt az úgynevezett dángubaplacc. Itt vesztegeltek lemacskázva a be- és kirakodásra várakozó fahajók és uszályok, és innen indultak rakodás után újabb utakra. A vontatók – a hajósok inkább kocsisnak nevezték őket – amint megérkeztek, szétszedték kocsijukat, aminek az alkatrészeit a hajósok a hombárban helyeztek el. Tetejetlen hajóknál a kocsit nem kellett szétszedni, hanem a vízhányóra tolták be.

Miután a hajósok ladikon kivitték a partra a vontatókötelet és a rudat, a kocsisok a „fogtak rá a hajóra.” A rúd elülső végére egy lovat fogtak, ez volt a prednyák vagy vezérló. Utána minden pajzerra egy lovat fogtak, így a lovak párosával egymás mellett húztak, csak a rúdlánc ellenkező oldalán. Legvégül megint egy ló, a kurtulás haladt, de ez mindig a part felőli oldalon húzott. Prednyáknak betanított, ügyes lovat fogtak be, amelyik gyakorlott volt a vontatásban és ostor nélkül, csak irányító szavakra is elvezette a cukkot a vontatóúton. Cukknak nevezték a hajóvontató lovakat, a kocsisokat és a vontatólovakat együtt, de használták ezt a kifejezést az egész szállítmány, tehát a hajó, hajósok és vontatók együttes jelölésére is.
A cukk a ficsórjárásnak, cukkjárásnak vagy lójárásnak nevezett hajóvontató úton haladt. Erre a célra a folyó vontatásra alkalmas partján 10-12 m széles sávot letaroltak, kivágták a fákat, bokrokat és megtiltották, hogy az utat beültessék vagy bevessék valamivel.

1920–30-as években az elhanyagolt, növényzettel benőtt vontatóút nagyon megnehezítette a hajóvontatást.

Vontatás közben a kocsisok rendszerint a lovak mellett gyalogoltak és hosszú „kendörustorral” serkentették a cukkot gyorsabb haladásra.

 

A vontatólovak irányítására a deszki szerbeknek hagyományos irányító szavaik voltak. Ha víz felé akarták terelni a lovakat, azt kiáltották: „Dunára te!” – ha pedig távolodniuk kellett a folyótól a part felé, akkor „Kijjebb!” volt a hajtószó.

 

Forrás: http://szegedpanorama.blogspot.hu

A deszki hajóvontatók – Lóerők a parton c. cikk

A deszki hajóvontatók – Ember és ló c. cikk

Felhasznált irodalom:

Juhász Antal: A deszki hajóvontatók

Móra Ferenc Múzeum évkönyve, 1964-65, 93-114.

Deszk története és néprajza 785-816. o.

Megszakítás