A sport és szabadidős tevékenységek támogatása mellett a kultúra és hagyományok ápolására is nagy hangsúlyt fektet a település. A közelmúltban elnyert III. tengelyes és LEADER pályázati forrásokból Deszk központjában található, korábban lakóház funkciójú, régi építésű parasztház felújítása, rekonstrukciója valósulhatott meg.
A felújítás első üteme a III. tengelyes uniós forrásból valósult meg: magába foglalta az épület vízszigetelését, a vakolat, a burkolatok felújítását, cseréjét, a tetőszerkezet javítását a cserepek cseréjével, illetve még a vonatkozó udvari közlekedési útvonalak kerültek kialakításra.
A fejlesztés második ütemében – melyre a település újabb nyertes pályázatából, a LEADER támogatás egy részéből valósulhatott meg – a tetőszerkezet további részei újulhattak meg, teljes körű nyílászárócsere és elektromos felújítás kíséretébtében. A LEADER pályázati forrás másik részéből lehetőség nyílt egy új közösségi tér, egy Emlékpark megvalósítására is, melyet a deszki Római Katolikus Templommal szemben lévő közterület rekonstrukciójával (parkosítás, sétány kialakítása, pihenőpadok, kandeláberek, ivókút és kopjafák elhelyezésével) valósítottunk meg és adtunk át a nagyközönségnek 2014 tavaszán. Az Emlékpark amellett, hogy javítja a településképet és emléket állít a település nagyjainak, hiánypótló jelleggel pihenőpark funkciót is betölt, amely remek közösségi színterévé vált a helyieknek és az ide látogatóknak egyaránt. Ugyanezen fejlesztés keretében a településen 3 szféra (önkormányzat, civil és vállalkozói szektor) együttműködésével közös bemutatkozó kiadvány és leporelló készült, mely által megismerhetjük a helyi kulturális hagyományokat és turisztikai értékeket, valamint a helyi örökségvédelmi csoport munkáját is.
Örömünk és büszkeségünk, hogy a fejlesztések eredményeként tovább gazdagotott és szépült településünk: egy virágos közparkkal, az Emlékparkkal, és a régi parasztház felújításával kialakított tradicionális épülettel, mely a továbbiakban Népi hagyományőrző közösségi házként fog otthont adni számos közösségi és hagyományőrző rendezvénynek, helyi és vendégkiállításoknak, mely nemcsak Deszk lakossága, hanem az ide látogató vendégek számára is vonzó attrakciót jelent.
Kedvezményezett: Deszk Község Önkormányzata
LEADER támogatás összege: 12.572.340,-Ft.
III. tengelyes támogatás összege: 5.886.039,-Ft.
A támogatás mértéke: 100%