Deszk Község Honlapja

Művelődő közösségek 3. – 2021. november 27. (szombat) 18.00 óra – Deszki Művelődési Ház és Könyvtár (6772 Deszk, Tempfli tér 8.)

28

nov 2021

0

A harmadik „Művelődő közösségek” című program keretén belül Kiszely Zoltán színész zenés estjére invitáltuk az érdeklődőket, amelynek a cím „Szerep! … Álom” volt. Vendégként Merényi Nicolette operaénekes, zongorán pedig Dr. Mózes János működött közre. 

Kiszely Zoltán előadó az alábbiakban foglalta össze az est tartalmát:

„Örülök, hogy hosszú idő után újra találkozunk és mesélhetek mindarról, ami a múltból és a jelenből számomra fontos, kedves vagy tanulságos. Ez az est rólam szól, ezért sok mindent megengedek magamnak. Elhangzik néhány kedves régi vers, próza, de olyan is, amit csak mostanában fedeztem fel. Szóba kerülnek szerepek, amiket az elmúlt 30 évben eljátszottam vagy eljátszhattam volna. 

Énekelek sanzont, musicalt, slágert… de jöhet egy olyan pillanat is, amikor régi nagy színészeinket hívom segítségül. Mindeközben elmesélem milyen volt az első mikrofonom, hogyan tudtam megédesíteni a zord katonaság mindennapjait, vagy hogy egy vasárnapi ebéd után hirtelen felindulásból miért írtam levelet Kállai Ferencnek. Reményeim szerint a végére az is kiderül: haragszanak-e a gyermekkori álmok.” 

A járványügyi szabályok betartásával megtartott rendezvényen sajnos igen kevesen vettek részt, ennek ellenére a művészek mindent megtettek annak érdekében, hogy a legmagasabb szinten szórakoztassák a közönséget: mind művészileg, mind emberileg átadták magukat meghitt hangulatot teremtve, melyet hálás szívvel fogadott a közönség. Aki eljött, az biztosan egy szép élménnyel gazdagodva térhetett haza a mintegy két órás programról.

Szólj hozzá

Megszakítás