Deszk Község Honlapja

KÖZLEMÉNY AZ ÓVODAI FELVÉTEL RENDJÉRŐL

04

Már 2025

0

Tájékoztatjuk a Tisztelt Szülőket, hogy a Deszki Móra Ferenc Csicsergő Óvoda-Bölcsődében a 2025/2026. nevelési évre történő beiratkozás időpontja:

április 23-án (szerdán) és 24-én (csütörtökön), 7.00-17.00 óra között.

A beiratkozás helyszíne: 6772 Deszk, Móra Ferenc u. 2. (Deszki Móra Ferenc Csicsergő Óvoda tagintézmény)
Kötelező beíratni azt a gyermeket, aki 3. életévét 2025. augusztus 31. napjáig betölti és még nem jár óvodába.
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 8. § (2) bekezdése szerint:
„A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt.”
Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, Deszken lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező három éves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.
A gyermek óvodai felvétele fenntartó által meghatározott körzethatár szerint történik. A Deszki Móra Ferenc Csicsergő Óvoda felvételi körzete Deszk község teljes közigazgatási területe. A szülő-2025. május 25. napjáig benyújtott-kérelme alapján, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, különös méltánylást érdemlő esetben, újabb kérelem alapján annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek az ötödik életévét betölti a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Szegedi Járási Hivatala (6722 Szeged, Rákóczi tér 1.) felmentheti az óvodai foglalkozásokon való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja.
A 2025. szeptember l-jétől óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, amennyiben gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles bejelenteni azt az Oktatási Hivatalnak.
A Deszki Móra Ferenc Csicsergő Óvoda-Bölcsőde -a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 7-8. §-a alapján- ellátja a gyermekek óvodai nevelését, a sajátos nevelési igényű gyermekek integrált nevelésének, ellátásának szakmai feladatait, az iskolai előkészítést, az óvodai étkezést.


Az óvodai beíratáskor be kell mutatni:

  • a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és a lakcímet igazoló hatósági igazolványt,
  • a gyermek TAJ kártyáját,
  • a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát,
  • a gyermek esetleges betegségét igazoló dokumentumokat,
  • amennyiben gyermekük szakrétői véleménnyel rendelkezik
  • a sajátos nevelési igényt megállapító szakvéleményt,
  • a beilleszkedési-tanulási-magatartási zavar megállapításáról szóló szakvéleményt
  • az étkezési térítési díj csökkentésére jogosító körülményeket igazoló dokumentumokat.

Az óvodáztatási kötelezettség nem teljesítése a szülőre, törvényes képviselőre nézve jogkövetkezményekkel jár.
Az óvodai felvételről hozott döntés határnapja: Az óvoda vezetője az óvodai felvételi, átvételi kérelemnek helyt adó döntését írásban, a kérelem elutasítására vonatkozó döntését határozat formájában közli a szülővel a beiratkozást követő 30. napig.

Jogorvoslati eljárás szabályai:

A határozat ellen irányuló felülbírálati kérelmet a kézhezvételt követő 15 napon belül kell benyújtani, Deszk Község Jegyzőjéhez címezve a Deszki Móra Ferenc Csicsergő Óvoda vezetőjének (postacím: 6772 Deszk, Móra Ferenc u. 2.).
A beiratkozással kapcsolatos további információkról Deszk Község Önkormányzatának honalapján (https:l/deszk.hul), továbbá személyesen az óvoda vezetőjétó1 vagy telefonon a 62/652-669 valamint a 70/2111-709 számon, illetve a csicsergo.ovi@deszk.hu e-mail címen tájékozódhatnak.
Deszk, 2025. február 11.

Király László
Deszk Község polgármestere

Szólj hozzá