CSSP-NEPZENE-2021-0060
Népzenei képzés Deszken
Deszki Szerb Nemzetiségi Önkormányzat
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Csoóri Sándor Alap nyílt pályázatot hirdetett 2021 márciusában a népi kultúra közösségteremtő műfajainak támogatására.
A pályázat célja a hazai magyar és nemzetiségi-, valamint a határon túli magyar néptánc-, népzenei együttesek és népdalkörök-, tárgyalkotó népművészeti alkotóközösségek tudásátadásának elősegítése, szakmai munkájának fejlesztése, a közösségek megerősítése. A magyar népi kultúra, népművészeti értékek társadalmi elfogadottságának, beágyazódásának fokozása, alapértékként való kezelése.
A Deszki Szerb Nemzetiségi Önkormányzat sikerrel pályázott és 800.000 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert benyújtott pályázatán.
Nemzetiségi önkormányzatunk célja a szerb kultúra, a néphagyományok, a népzene, néptánc és az anyanyelv ápolása, illetve átörökítése a jövő generációja számára. Deszken közel két évtizede a BÁNÁT néptáncegyüttessel újjáélesztettük, s ma már hagyománnyá válva szervezzük a szerbek közösségteremtő és örömöt szerző örökségét, a táncházat. Nem titkolt szándékunk a nevelés is, hiszen a táncházba járó fiatalok könnyen beilleszkednek a társadalomba, észrevétlenül sajátítják el a közösségi értékeket.
A megvalósult program keretében a változatos tematikát kínáló hangszeres kurzusokon a szakmai kiváló előadó- és tanáregyéniségeitől tanulhatnak a résztvevők. 12 fő alsó- és felsőtagozatos gyermek tamburaoktatását valósítjuk meg, az oktató díját a projekttámogatásból finanszírozzuk. A meglévők mellé még 3 db tambura beszerzését is támogatja a pályázat. A fentieken túl PR- és reklámköltségek fedezetét is biztosítja a támogatás.
Megvalósítási időszak: 2021.07.01 – 2022.12.31.
Támogató: Emberi Erőforrások Minisztériuma
Kezelő szerv: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő