A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal felhívására tájékoztatom Deszk község lakosságát, hogy a magas patogenitású madárinfluenza fertőző állatbetegség rendszeresen ismétlődő járványhullámaira tekintettel a betegség miatt elrendelt védőkörzetben, illetve felügyeleti körzetben a vonatkozó 143/2007. (XII. 4.) FVM rendelet előírásai alapján szükséges a baromfiállományok haladéktalan számbavétele annak érdekében, hogy az állategészségügyi hatóság a szükséges intézkedéseken keresztül a betegség további terjedését meg tudja akadályozni.
A kereskedelmi céllal tartott állományok a Kormányhivatal által vezetett adatbázisokból lehívhatók, azonban a háztáji állományok nem szerepelnek minden esetben a nyilvántartásban. Ezeknek az állományoknak a bejelentésére a lakosság a mellékelt – Deszk község honlapjáról is letölthető, illetve a Deszki Polgármesteri Hivatal titkárságán igényelhető – adatfelvételi lapon köteles 2025. évre vonatkozóan 2025. április 30. napjáig, ezt követően minden év február 1. és március 1. közötti időszakban.
A baromfitartásra vonatkozó bejelentésüket postai úton a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal ÉBÁOFO 6724 Szeged, Vasas Szent Péter u. 9. szám alatti címre, vagy elektronikus úton a baromficenzus@csongrad.gov.hu email címre kell megküldeni.
Tisztelettel:
Király László
polgármester