Deszk Község Honlapja

Agrártámogatás

17

Sze 2014

0

Agrártámogatás

Évente 60 milliárd forint fordítható a mezőgazdaságban termeléshez kötött támogatásokra.

 

Jövő évtől 2020-ig évente 60 milliárd forint fordítható az állattenyésztés, a kertészet és a fehérjenövények termesztésének támogatására – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára Bábolnán, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) konferenciáján.

Feldman Zsolt előadásában ismertette az egyes ágazatok számszerű, tervezett támogatását. Példaként említette, hogy tejhasznú tehénre egyedenként 353 euró, húshasznú anyatehénre 216 euró támogatást fizetnek majd évente. A feltételeknek megfelelő gyümölcsültetvényeket 660 euróval, a szója termesztését 200 euróval, a cukorrépáét 421 euróval támogatják majd évente hektáronként a területalapú támogatás felett.

A helyettes államtitkár kiemelte, hogy mindezekhez a támogatásokhoz az 1200 hektár felett gazdálkodók is hozzáférhetnek.

A kormány célja továbbra is a munkaigényes mezőgazdasági ágazatok fellendítése, a munkahelyek megőrzése és új munkahelyek teremtése, ezért 2020-ig összesen 212 milliárd forint – ebből 180 milliárd forint nemzeti forrás – munkahelyteremtést segítő plusztámogatás biztosít állattenyésztésre.

A minisztérium számításai szerint az átalakított agrártámogatási rendszernek és a jó minőségű magyar termékek iránti növekvő keresletnek köszönhetően 2020-ig ötvenezer új munkahely is létrejöhet az ágazatban és a kapcsolódó szektorokban.

A szakember ismertette, Magyarország élt a vidékfejlesztési források maximális, 15 százalékos átcsoportosítási lehetőségével a közvetlen termelői támogatások növelésére. Ez 444 millió euró, azaz mintegy 137 milliárd forint átcsoportosítását jelenti.

Közvetlen termelői kifizetésekre 2015-2020 között összesen 8,06 milliárd euró, vagyis 2500 milliárd forint áll rendelkezésre, az összeg jövőre 1,345 milliárd eurót, 418 milliárd forintot tesz ki.

A GOSZ elnöke elmondta, az orosz embargónak rájuk nézve nincs közvetlen hatása, mert nem exportálnak olyan mennyiségű búzát, hogy megérezzék a korlátozásokat. Vancsura József a közvetett hatásról elmondta, az élelmiszer bevitel tilalma miatt egy bizonyos gabonamennyiségnek máshol kell piacot keresni.

Az országban ötmillió tonna búza termett, ebből kétmillió a legkiválóbb, étkezési minőségű. A belföldi igény egymillió tonna, az étkezési búza másik fele exportra kerül, mivel keresett termék – ismertette a GOSZ elnöke.

kormany.hu

daranyi daranyifoot

Szólj hozzá

Megszakítás