Deszk Község Honlapja

„Elmehet Kukutyinba zabot hegyezni” szólás és a hozzá kapcsolódó monda”

500 évnél is nagyobb múltra visszatekintő településünk, Deszk nevét egy oklevélben említik először 1490-ben. Neve személynévi eredetű, talán a Desidérius régi magyar becéző alakja. A török hódoltság során elnéptelenedett, 1746-ban kiszolgált szerb határőrök telepedtek itt meg, hivatalosan ekkor nyilvánították községgé. A szőregi csata során, 1849. augusztus 5-én teljesen leégett, de hamarosan újjáépült. A XIX. század elején a bárói rangú arisztokrata Gerliczyek rezidenciát, gazdasági épületeket, majd templomot emeltek a faluban és a környező majorokban, Deszken építették fel a család pompás kastélyát. Deszk közigazgatási területéhez tartozott a XIX. században Kukutyin-puszta (ma: Ferencszállás községhez tartozik.), az elnevezés valószínűleg a “bürök” jelentésű, szerb-horvát kukuta növénynév -in képzős származéka (Lejegyezte Félegyházi Endre). Az 1880-as évek idejében zabbal volt bevetve, de az éppen akkor áradó Maros miatt a szántóföldeken nem lehetett dolgozni. A leleményes helyiek nem akarták, hogy veszendőbe menjen a termés, ezért csónakokba ültek és úgy vágták le a zab hegyét, az értékes kalászokat.

Elmehet Kukutyinba zabot hegyezni – mondjuk olyan embernek, akivel nem törődünk; mehet, ahova akar.„Hová mész? Kukutyinba zabot hegyezni.” – e jelentésében pedig kitérő válaszként használjuk a szólást. A zabot hegyez értelmetlen, haszontalan munkát jelöl.

 

„Kukutyin igaz története” (a legenda)
„Nagy vót a deszki határ, na! Hozzátartozott Kukutyin is. A mostani Ferencszállást hívtuk Kukutyinnak. Itt a báró dohánytermelői dolgoztak. Kukutyinból lött Ferencszállás község. Azelőtt nem vót ott falu. A dohánytermelőkbül származott a falu népe. Akkó osztán a báró Gerliczi uralkodott itten. Sok cseléggye vót, mind magyarok…” “A ferencszállási majorba kaptak a bárótú házhelyeket. Mindönkinek adott egy lánc fődet. De nagy szögénység vót ottan. Hát oszt vót egy szögény embör. Bemönt Deszkre, Kérte a bárót, aszongya: – Lögyön szíves, segíccsön. Olyan szögény vagyok, hogy kúdúni járok. De már a sé használ, nem adnak kenyeret. – Eriggy – aszongya – Kukutyinba zabot högyözni! Hát osztán emönt az intézőhöz, vagy még akkó ispány vót. Emönt az ispányho, ide Ferencszállásra, ide a majorba. Mondta neki: – Ispány Úr, kéröm! A méltóságos úr eküdött ide Kukutyinba zabot högyözni. – Na eriggy! Modjad a csősznek, hogy te is beállsz! Ájjá be te is! Ehhö tudni köll, hogy a zab mán mögnőtt, szóval feje is vót neki, csak víz vót a föggyin, jó térgyig érő. Oszt a fejit késsel, mög kaszával szödték, mög amivel tudták. Errű lött a mondás: “Kukutyinba zabot högyözni.” Kukutyinnak mondták a majort, pedig Ferencszállás. Azé hítták Ferencszállásnak, mer a báró Ferenc vót…”

(Egykori kukutyiniak elbeszélése alapján)