Deszk Község Honlapja

„HELYI ÉRTÉKEK NAPJA 2.” – 2020. szeptember 05. – Deszk, Tempfli tér

22

okt 2020

0

 A Helyi Értékek Napja 3. rendezvény a járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel rendhagyó módon április helyett – némi csúszással – szeptember elején került megrendezésre. A megvalósítást gondos és körültekintő előkészítés előzte azért, hogy mindent megtegyünk az előírásoknak megfelelően annak körültekintő és biztonságos lebonyolítása érdekében. A szempontokat figyelembe véve döntöttünk úgy, hogy a rendezvényt kisebb léptékkel, elsősorban helyi fellépőkre és résztvevőkre fókuszálva valósítjuk meg. Többek között ezért a rendezvény helyszínéül nem a Szabadidőparkot hanem a település központjában lévő Tempfli teret választottuk, nem hívtunk sztárfellépőket és leginkább a helyi termelőket, kézműveseket és a helyi művészeti csoportokat vontuk, ezáltal sikerült egy kicsit meghittebb, de nem kevésbé programdús és igényes, csodás értékekkel teli szívmelengető rendezvényt megvalósítanunk. A rendezvény célja továbbra is az volt, hogy felidézze és életben tartsa a helyi hagyományokat, szokásokat, mesterségeket, bemutassa a csak a településre jellemző és lakói számára különös jelentőséggel bíró szellemi, tárgyi és kulturális helyi értékeket. Kapcsolatot teremtsen a különböző generációk között és megerősítse a helyi identitástudatot. A Deszki Értéktár Bizottság számára – amely egyik fő feladata a helyi érékek felkutatása és megismertetése – különösen fontos ez a rendezvény, hiszen kiváló lehetőséget biztosít a helyi értékeink megismertetésére és arra, hogy felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy egy közösség életében milyen nagy jelentőségű a hagyományok ápolása és tisztelete. A hagyományőrző rendezvény a kora reggeli órákban horgászversennyel indult deszki horgásztavaknál, majd délelőtt a Sportcsarnokban az immár hagyományosnak tekinthető kézilabdatorna, a Sportcentrumban pedig a MIKI kupa zajlott. A „Szomszédoló” keretében görkoris és kerékpáros túrát szerveztünk a két szomszédos településre: Szőregre és Klárafalvára. A Jakabb Gyula utca és a Kossuth köz kereszteződésben pedig a hagyományos babafaültetés zajlott, amely keretében elültetésre kerültek a facsemeték a település tavalyi évben született gyermekei családtagjai részvételével. Ebéd előtt Tortadíszítő verseny vette kezdetét a szomszédos Nyugdíjas klubban. A nap folyamán állandó programként a  Faluház előterében a helyi értékek kiállítást tekinthették meg az érdeklődők,  „Kézművesek utcájában” a kézműves termékek kiállítása és vasára (fából faragott dísz- és használati tárgyak, a szerb hímzés és szövés bemutatása, kézzel készített ékszerek, kerámiák, stb.) során a hagyományos mesterségeket idéztük meg. Helyi termelők kiállítása és vasára (pl. helyi termelői méz, házi sajtok, stb.), régi népi játékok és népi játszóház (labirintus, horgásztó, zsákpofozó, óriásmalom, golf, sajtvadászat, diótörő,  stb.), ugrálóvár és kutyás bemutató tette még színesebbé az eseményt.. A helyi iskola és az óvoda pedagógusai kézműveskedésre és az elmaradhatatlan arcfestésre invitálták a gyerekeket és a szülőket. A „Mesterségek sátrában” a szerb kézműves műhely mutatkozott be. Az „Ízek utcája” gasztronómiai kínálata is elsősorban a hagyományos eljárásokkal készül, magyaros és szerb ízvilágot felidéző helyi ételekre épült. (p. ajvár, csevap, pleszkavica, sült csülök, kolbász, stb.). „Hogyan készül?” címmel a Bánát Egyesület elkészítette a szerb brza gibanicát, melyet meg is kóstolhattak az érdeklődők. A nap folyamán a vendégek bepillanthattak egy különleges étel, a szerb ajvár készítésének rejtelmeibe is: a kápia paprika grillrácson történő megsütésétől, megnyúzásától annak az összetöréséig. A Deszki Mozi keretében filmet nézhettek meg az érdeklődők Deszkről és a helyi értékekről. 

A délutáni kulturális műsor a Grimm-busz színház előadásával kezdődött, egy magyar népmesét nézhettek meg a gyerekek, „Hetet egy csapásra!” címmel a Faluház színháztermében. Ezt követően a „Miénk a színpad!” kulturális műsor keretében felléphettek a helyi és vendég kulturális csoportjai és a Tiszavirág Néptáncegyüttes is. A kulturális műsort követően a Bánát csapata minegy 200 adag brza gibanicával lepte meg a vendégsereget, majd az Ölveczky Tamás által vezetett bajai zenekar adott “népzenei baráti ölelést” a deszkieknek. Nyerges Stefi tűzzsonglőr produkciója az aláfestő zenével és a lángkarikákká olvadó tűzcsóvák szemet gyönyörködtető látványát nyújtott. Az esti programot egy igen látványos és szemkápráztató lézershow zárta. 

Szólj hozzá

Skip to content