Deszk Község Honlapja

Drog? Kösz, nem!

05

ápr 2017

0

Iskolai drog-prevenciós program Deszken

Deszk Község Önkormányzata pályázatot nyert az Emberi Erőforrások Minisztériuma  támogatásával, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság közreműködésével megvalósuló drog-prevenciós programok lebonyolítására. A támogatás keretében drog-prevenciós programsorozatot valósítunk meg a deszki általános iskolában.

A programelemek a következők:

  • Drog- prevenciós foglalkozások 5-8 évfolyamos diákoknak,
  • Drog- prevenciós foglalkozás pedagógusoknak
  • Drog-prevenciós foglalkozás szülőknek
  • Mentő-öv Csoport bemutatója
  • “Mindent bele!” túra: egy napos jutalomkirándulás a Mártélyi holtágnál
  • Hip-Hop táncoktatás
  • Önvédelmi oktatás

 

Az iskolai színtéren tervezett programok megvalósítása komplex módon kapcsolódik a kábítószer fogyasztás megelőzéséhez az ismeretek átadásával, a veszélyeztetett egyének személyiségfejlesztésével és a felkínált  alternatív programlehetőségekkel a kábítószer használattal szemben pozitív mintát nyújtanak, miközben megszólítják a program legfőbb célcsoportját, a diákokat, valamint a kapcsolódó célcsoportot: a pedagógusokat és a szülőket. A programsorozat feladata, hogy fokozatosan segítse elő a prevenció lényegi mondanivalóját, tartalmazva a szükséges információt, az elriasztó tényeket, helyzeteket, és az esetleges következmények bemutatását is, mindemellett alternatív tevékenységeket is felkínáljon.

Projekt címe:                        „Drog? Kösz, nem!”

Pályázati azonosító:              KAB-ME-16-A/B-25765

Támogató:                             A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma

támogatásával, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság

közreműködésével valósul meg

Kedvezményezett:                Deszk Község Önkormányzata

Projekt kezdete:                    2017. március 01.

Projekt vége:                         2017. június 30.

Támogatás összege:             1.300.000,-Ft

Önerő:                                   200.000,-Ft


A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság közreműködésével valósul meg

Szólj hozzá